Már régen írtam, elteltek a karácsonyi ünnepek is. Minden kedves Olvasómnak BUÉK!!!
Mondhatni karácsonyra kaptam egy kedves ismerősömtől egy könyvet, a címe:
"Bányászat a bélyeggyűjtésben és a kisgrafikában."
Kiss Pál és Török József írta. Gyergyószentmiklósi Miskolci Barátai Egyesület adta ki 2006-ban.
Nagyon szép, mutatós, keménykötésű képeskönyv. Szeretném bemutatni, hiszen a geológia a bányászatból fejlődött ki. Rögtön felcsillant a szemem, hiszen gyerekkorom óta gyűjtöm a bélyegeket, még apukám adta meg a "kezdő lökést" hozzá. Nem mondom, hogy sok bélyegem van, de mindig szerettem őket nézegetni, sorba rakni. Már akkor gondoltam, hogy téma szerint rakom őket sorba, így könnyebben át tudtam nézni, ha kaptam új bélyeget, duplum vagy sem?
Végig olvasva könyvet, találtam olyat, ami nekem is megvan itthon.
Ez a "bélyeges könyv" a bányászok szakmai munkájáról és hagyományairól szól. Benne van a bányászok jelképe, munkaruhája, az érc és szénbányászat kutatása, bányavárosok címere, bányászmúzeum. Nem csak hazai, hanem más országban kiadott bélyegek, képeslapok is szerepelnek benne. Sőt a művészetben megjelent bányászati téma is, írók, költők. Még a balesetek megelőzése és a Hófehérke és a hét törpe is helyett kapott.:-) Hiszen ők is bányásztak drágaköveket... (ezt most nagyon tudom, hiszen a téli szünet alatt jó párszor megnéztem az eredeti 1937-ben készült Walt Disney rajzfilmet). Sőt, most is az megy a TV-ben a hátam mögött:-))
A könyv végén pedig pár oldalon kisszótár a szakszavak jelentését magyarázza el.
Találtam a neten, remélem, még lehet vásárolni.:
Ha pedig valaki csak nézegetni szeretné, megvan pl. az OSZK-ban:
vagy nálunk az MFGI Országos Földtani Szakkönyvtárban:
A neten böngészve olvastam, hogy a Magyar Posta idén ad ki Földtani kincseink címmel bélyegeket 2016. május 6-án. Kíváncsi vagyok mi lesz az, csak nem Nummulites az egyik?
A következő bejegyzésem a geológiai bélyegekről szól majd!